Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek

A jelen Általános Szerződési Feltételek tartalmazzák a Simple Select Kft. Webáruházában forgalomba hozott termékek megrendelőinek (Továbbiakban: Vásárló, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 8:1.§ 3. pontja szerinti természetes személy vásárló esetében: Fogyasztó) Simple Select Kft-vel szemben érvényesíthető jogait, Simple Select Kft kötelezettségeit és felelősségét. Jelen Általános Szerződési Feltételek tartalmazzák a távollevők között kötött szerződések esetén jogszabályban előírt tájékoztatást és a teljesítés szabályait, a szerződés megkötésére, az elállási és felmondási jogra vonatkozó szabályokat.

A SIMPLE SELECT KFT. az Általános Szerződési Feltételek weboldalán való megjelenítésével internetes hozzáférés útján a Vásárlók/Fogyasztók számára elérhetővé teszi, hogy a szerződés megkötése előtt a jogszabályban előírt, szükséges tájékoztatást megkapják.

Vásárló/Fogyasztó a honlapon keresztül történő megrendelésével egyidejűleg elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen Általános Szerződési Feltételeket. SIMPLE SELECT KFT. fenntartja a jogot magának arra, hogy az Általános Szerződési Feltételeket bármikor, a Vásárlónak/Fogyasztónak küldött előzetes értesítés nélkül módosítsa, a módosítások folyamatos szerződéseket, vagy éppen folyamatban álló rendeléseket nem érinthetnek, a módosítás csak az annak közzétételét követően érvényessé váló szerződéseket érintik.

A szerződés létrejötte

Vásárló/Fogyasztó tudomásul veszi, hogy a Webáruházban végrehajtott megrendelést követően a SIMPLE SELECT KFT. munkatársa általi visszaigazolás következményeként a megrendelt termékre közötte és a SIMPLE SELECT KFT. között távollevők között kötött adás-vételi szerződés jön létre. A Vásárló/Fogyasztó kifejezetten tudomásul vesz, hogy a Webáruházban történt vásárlása fizetési kötelezettséget von maga után.

Az Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF):

1. Bevezetés

A www.simpleselect.hu internetes címen elérhető Webáruházat a SIMPLE SELECT KFT. (továbbiakban: Vállalkozás) üzemelteti és tartja fenn. 

Vállalkozás adatai:

  • Vállalkozás neve: SIMPLE SELECT Kft.
  • Vállalkozás székhelye, üzleti tevékenység helyének címe: 2013 Pomáz, Balassi Bálint utca 3.
  • Cégjegyzékszám: 13-09-222199
  • Adószám: 32060814-2-13
  • Mobiltelefon: +36 30 444 3381
  • Központi e-mail cím: info@simpleselect.hu
  • Levelezési cím: 2013 Pomáz, Balassi Bálint utca 3.

A Simpleselect.hu Webáruház azzal a céllal jött létre, hogy a Vállalkozás által forgalmazott számítástechnikai termékek a vásárlók által az Interneten is elérhetőek, megvásárolhatóak legyenek. A Webáruházon keresztül értékesített termékek kézbesítési címe csak Magyarország határain belül található cím lehet.

A jelen ÁSZF hatálya csak a Webáruház nyújtotta szolgáltatásokra és értékesített termékekre, illetve a Webáruházban elérhetővé tett információkra terjed ki. A személyesen nyújtott szolgáltatásokra és értékesített termékekre nem.

A Webáruház használata során létrejövő szerződések nyelve magyar, azokra a magyar jogszabályok vonatkoznak.

A Webáruház használata során létrejövő szerződés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, melyre a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben foglaltak irányadók. A szerződés a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26. ) Korm. rendelet hatálya alá tartozik. Tájékoztatjuk, hogy a vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül irányadóak.

A Webáruházban történő vásárlás elektronikus úton leadott megrendeléssel lehetséges a jelen ÁSZF-ben meghatározott módon.

A Vállalkozás a megrendelés megérkezését elektronikus úton visszaigazolja. Amennyiben a visszaigazolás a megrendelés elküldésétől számított legkésőbb 48 órán belül nem érkezik meg, a Fogyasztó mentesül az ajánlati kötöttség vagy szerződéses kötelezettség alól.

A Fogyasztónak a rendelés bármely szakaszában és a megrendelés Vállalkozó részére való elküldéséig a Webáruházban bármikor lehetősége van az adatbeviteli hibák javítására a rendelési felületen. (pl. a termék törlése a kosárból a „Törlés” gombra kattintva.)

Jelen ÁSZF 2023.01.02 napjától annak visszavonásáig hatályos. A Vállalkozás jogosult egyoldalúan módosítani az ÁSZF-et. A Vállalkozás fenntart magának minden jogot a webáruház weboldala, annak bármely tartalma, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. 

2. A SIMPLE SELECT KFT.  Webáruházában (www.simpleselect.hu) található termékek megrendelésére vonatkozó információk, megrendelés menete

A Simpleselect.hu weboldalon megtalálható termékeknek a Webáruházon keresztül történő megvásárlása történhet előzetes regisztrálás nélkül, vagy egy előzetes regisztráció alapján vagy közösségi oldalak – facebook és google- felhasználói fiókjával való bejelentkezés lehetséges.

A Vállalkozás a webshopjában megjelenített termékek vonatkozásában tájékoztatást nyújt annak lényeges tulajdonságairól, megjelöli a termék nevét, valamint minden esetben feltünteti annak vételárát. A vételár forintban értendő és tartalmazza a mindenkori törvényben meghatározott ÁFÁ-t. A termékek mellett megjelenített képek illusztrációk, melyek eltérhetnek a valóságtól.    

Megrendelés menete:

A kívánt termék(ek) kiválasztása és a kosárba helyezése után a bevásárlókosár oldalon összegezve ellenőrizhetőek a megrendelt termék(ek) majd a „Tovább a pénztárhoz” gombra kattintva a Pénztár oldalon a regisztráció után vagy bejelentkezés után (már regisztrált felhasználók), illetve regisztráció nélkül is van mód továbblépni. A rendelés véglegesítéséhez el kell fogadni az általános szerződési feltételeket, valamint az adatvédelmi tájékoztatót, amit a jelölő nézet kipipálásával kell megtenni majd a „rendelés elküldése” gombra kattintva véglegesíteni a megrendelést. A megrendelés leadásakor, a Webáruház egy automatikus e-mail üzenetet generál, ez azonban még nem minősül visszaigazolásnak, kizárólag a megrendelés sikeres rögzítését és SIMPLE SELECT KFT.  felé történt továbbítását nyugtázza. A megrendelés megérkezését a Vállalkozás e-mailben visszaigazolja.

3. A megrendelése feldolgozására és a megrendelt termékek kiszállítására vonatkozó információk

A megrendelés feldolgozása és kézbesítése hétköznapokon, nyitvatartási időben (hétfőtől – péntekig 9 órától 16:30 óráig) történik. Hétvégén és ünnepnapokon mind a megrendelések feldolgozása, mind azok kézbesítése szünetel.

A megrendelés feldolgozása után a Vállalkozás munkatársa telefonon, e-mailben tájékoztatást ad a Vásárlónak/Fogyasztónak a megrendelt termék(ek) státuszáról, várható szállítási idejéről.

A megrendelések egyedi megrendelésnek minősülnek, ez esetben a Vállalkozás előleg befizetését kérheti a Vásárlótól/Fogyasztótól!

4. Szállítási módok, kiszállítás feltételei

A weboldalon megtalálható termékek szállítási határideje a készletmennyiségtől függ, azonban a Vállalkozás minden esetben előre jelzi a kiszállítás várható idejét. A raktáron lévő termékek esetében ez 2-3 munkanapot, míg a külső raktáron lévő termékek esetében 4-6 munkanapot vehet igénybe.  A pontos szállítási információkról a Vállalkozás munkatársa tud tájékoztatást adni telefonon vagy írásban. Készleten nem lévő termék esetén a feltüntetett árak és a megadott szállítási idők tájékoztató jellegűek, minden esetben függenek az aktuális beszerzési lehetőségektől is. Kiemelt időszakokban (karácsony, Black Friday stb.) illetve járványügyi helyzetben a szállítás ideje megnövekedhet, melynek hosszáról a Vállalkozás munkatársa tud pontos felvilágosítást adni.

A termékre vonatkozó kárfelelősség és kockázat a Vásárlóra/Fogyasztóra akkor száll át, amikor a Vásárló/Fogyasztó a megrendelt terméket átvette. A Vállalkozás szerződés teljesítésekor, azaz a termék Vásárló/Fogyasztó általi átvételekor adja át a Vásárló/Fogyasztó részére a részletes számlát, továbbá jótállás alá eső új termék esetén a Jótállási jegyet.

Szállítási módok:

A Webáruházban megrendelt termékek – a pénztárban történő adatbevitel során választható – szállítási módja(i):

•  Kiszállítás futárszolgálattal (fizetés online bankártyás)

A termék kiszállításának költsége a megrendeléskor feltüntetésre kerül.

A Webáruházon keresztül értékesített termékek kézbesítési címe csak Magyarország határain belül található cím lehet.

A megrendelt termékek futárszolgálatos kiszállítását futárszolgálat végzi. A csomag átvételekor a Vásárló/Fogyasztó köteles mindenkor ellenőrizni a csomag és a benne található termék sértetlenségét.

A csomagok kiadása a címzett vagy a címzett által meghatalmazott személy aláírása ellenében történik.

  A kiszállítás díjszabása:

A szállítás díj futárszolgálattal, rendelési értékhatártól függetlenül: bruttó 2 540,-Ft.

5. Fizetési módok

A Vállalkozás fenntartja magának a jogot arra, hogy bármikor, előzetes értesítés nélkül módosítsa a Webáruházban feltüntetett termékeket és árakat.

A Webáruházban történő megrendelés során az alábbi fizetési módok lehetségesek:
• Bankkártyás fizetés
• Előreutalásos fizetés

Bankkártyás fizetés:

A Vásárló/Fogyasztó bankkártyás fizetés esetén a vásárlás folyamán megjelenő űrlap kitöltésével a megrendelését leadja, online kifizeti. A termék a vételárnak a Vállalkozás bankszámlájára történő beérkezését követően kerül kiszállításra. Azon megrendelés, amelyre 7 munkanapon belül nem érkezik meg az utalás összege a Vállalkozás bankszámlaszámára, előzetes értesítést követően törlésre kerül. Előreutalásos és online fizetésnél az eredeti számlát a Vásárló/fogyasztó az eszköz kézhezvételekor kapja meg.

Előreutalásos fizetés:

A Vásárló/Fogyasztó az előre történő átutaláshoz, a Vállalkozás levelet küld az előre utalásos számlával, amely alapján a banki átutalás megtörténhet. A termék a vételárnak a Vállalkozás bankszámlájára történő beérkezését követően kerül kiszállításra. Azon megrendelés, amelyre az előlegbekérő alapján 7 munkanapon belül nem érkezik meg az utalás összege a Vállalkozás bankszámlaszámára, előzetes értesítést követően törlésre kerül. Előre utalásos fizetésnél az eredeti számlát a Vásárló/fogyasztó az eszköz kézhezvételekor kapja meg.

Az értékesítés teljesítésének a napja: Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény szerinti teljesítés napjának a csomagszállítást végző cégnek történő informatikai átadás napja minősül.   

6. Tájékoztatás a digitális adattartalom működéséről, valamint az alkalmazandó műszaki védelmi intézkedésről

A fogyasztó és vállalkozás közötti, az áruk adásvételére, valamint a digitális tartalom szolgáltatására és digitális szolgáltatások nyújtására irányuló szerződése részletes szabályairól szóló 373/2021. (VI.30.) Korm. rendelet alapján a Vállalkozás a digitális tartalmat vagy szolgáltatást folyamatosan, késedelem nélkül, a legfrissebb verzióban biztosítja a fogyasztó számára a szerződéskötést követően.  A szerződés akkor válik teljesítetté, ha a digitális szolgáltatás fizikailag vagy letöltési lehetőségként rendelkezésre áll.

A frissítésről folyamatosan értesíteni kell a fogyasztót.  Biztosítani kell, hogy a frissítések határozott idejű szerződés estén a szerződés hatálya alatt végig, határozatlan szerződés esetén a fogyasztó részéről észszerűen elvárható ideig, figyelemmel a digitális tartalom vagy szolgáltatás típusára, céljára vagy a szerződés körülményeire.

A Vállalkozás nem felel a frissítés alkalmazásának hiányából eredő szolgáltatási hibákért, ha a fogyasztó nem telepíti ésszerű határidőn belül a Vállalkozás által rendelkezésre bocsátott frissítéseket. A mentesüléshez a Vállalkozásnak előzetesen tájékoztatni kell a fogyasztót a frissítés elérhetőségéről és a telepítés elmulasztásának a következményeiről, valamint megfelelő útmutatót kell biztosítani a telepítéshez.

A Vállalkozás hibásan teljesít, ha a digitálistartalom-szolgáltatás vagy a digitális szolgáltatás-nyújtás hibája

– a Vállalkozás szakszerűtlen integrálásából fakad
– a Vállalkozás által az integráláshoz biztosított hibás leírás, vagy félreérhető tájékoztató következménye
– egyszeri vagy egyedi szolgáltatás esetén a teljesítés időpontjában fennállt
– folyamatos vagy határozott idejű szerződések esetén a szerződésben meghatározott időtartamon belül észlelt hibák esetén

Mentesül a Vállalkozás a hibás teljesítés alól, ha bizonyítja, hogy

– a fogyasztó digitális környezete nem kompatibilis a digitális tartalom vagy a digitális szolgáltatás műszaki követelményeivel és erről közérthetően és megfelelően tájékoztatta a fogyasztót.

A fogyasztó köteles együttműködni a Vállalkozással annak érdekében, hogy a Vállalkozás meggyőződhessen arról, hogy a hiba oka a fogyasztó digitális környezete miatt alakult ki. A Vállalkozásnak e tevékenységét a fogyasztó számára a legkisebb beavatkozást igénylő eszközök alkalmazásával kell elvégeznie és az együttműködési kötelezettségről világosan és érthető módon kell tájékoztatni a fogyasztót. Ha a fogyasztó az együttműködési kötelezettségének nem tesz eleget, akkor a teljesítést követő egy éven belül felismert hiba esetén a fogyasztónak kell bizonyítani, hogy a felismert hiba már teljesítés időpontjában fennállt.   

A Vállalkozás a honlapon található termék leírásánál előzetesen – a vállalkozástól észszerűen elvárható ismereteknek megfelelően – tájékoztatja a vásárlókat

– a digitális adattartalom működéséről, valamint az alkalmazandó műszaki védelmi intézkedésekről

– a digitális adattartalom hardverrel és szoftverrel való együttműködési képességéről. Amennyiben a Vásárló a digitális adattartalom (pl. játékkonzolhoz vásárolt kód) vásárlása után él az elállás és felmondás jogával, nem köteles annak teljes vagy részleges költségeit viselni, ha 

– a Vásárló nem adja kifejezett, előzetes beleegyezését ahhoz, hogy a teljesítés a vonatkozó jogszabályban meghatározott elállási és felmondási határidő lejárta előtt megkezdődjön,

– vagy ha a Vásárló nem nyilatkozik annak tudomásulvételéről, hogy beleegyezésével elveszti az elállás és felmondás szerinti jogát, vagy

– ha a vállalkozás elmulasztotta megadni a jogszabályban előírt visszaigazolást.

 Vásárló tudomásul veszi, hogy elveszíti a vonatkozó jogszabályban meghatározott felmondási és elállási jogát a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a Vállalkozás a Vásárló kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a Vásárló ezzel egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről.

7. Tájékoztatás a Fogyasztót megillető elállási és felmondási jogról

Részletek a Webshop Visszatérítési és visszaküldési szabályzatában olvashatók:

8. Tájékoztató a jótállási jogokról

Hibás teljesítés esetén a 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet alapján a SIMPLE SELECT KFT. jótállásra köteles.

Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.), valamint a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. NGM (IV.29) rendelet alapján a jelen jótállási jeggyel kapcsolatos jogokat a fogyasztó az alábbiak szerint érvényesítheti:

(1) A jótállásból eredő jogok érvényesítésére a fogyasztási cikk tulajdonosa jogosult, feltéve, hogy a Ptk. alapján fogyasztónak minősül. Fogyasztónak minősül a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.

(2) A jótállási igényeket a Fogyasztó a Forgalmazóval szemben, annak értékesítési helyein, bármely telephelyén és fióktelepén közvetlenül is érvényesítheti.

(3) A jogszabályon alapuló, kötelező jótállás időtartama sávos elrendezésű: 10 000 Ft–100 000 Ft-ig 1 év, 100 001 Ft–250 000 Ft-ig 2 év, 250 000 Ft felett 3 év. A jótállási idő a termék, fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a Forgalmazó vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. Amennyiben a fogyasztó a terméket az átadástól számított 6 hónapon túl helyezi üzembe, akkor a jótállás kezdő időpontja a termék átadásának a napja.

(4) Jótállás jog érvényesítése során a fogyasztó választása szerint

a)  kijavítást vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatás hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével a fogyasztónak okozott érdeksérelmet;

b)  ellenszolgáltatással arányos árleszállítást igényelhet, vagy a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja, ha a kötelezett a kijavítást/kicserélést nem vállalta, vagy azt nem tudja megfelelő határidőn belül, a jogosult érdekeit figyelembevéve elvégezni, illetve ha a jogosultnak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye. A fogyasztó a választott kellékszavatossági (jótállási) jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott költséget köteles a kötelezettnek megfizetni, kivéve, ha az áttérésre a kötelezett adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.

(5) A jótállási igény érvényesítéséhez be kell mutatni a terméket, a szabályosan kitöltött jótállási jegyet, ennek hiányában az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot (az Áfa törvény alapján kibocsátott számla vagy nyugta).

(6) Az elveszett, vagy a forgalmazó által átadni elmulasztott jótállási jegy csak a vásárlási bizonylat (vagy a szerződés megkötését igazoló egyéb bizonylat) alapján pótolható. A jótállási jegyen történt, fogyasztónak felróható javítás, törlés, átírás, valótlan adatok bejegyzése a jótállási jegy érvénytelenségét vonhatja maga után.

(7) Ha a fogyasztó a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított 3 munkanapon belül érvényesít csereigényt, a forgalmazó nem hivatkozhat aránytalan többletköltségre, hanem köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.

(8) A kijavítást vagy kicserélést megfelelő határidőn belül, a jogosult érdekeit kímélve kell elvégezni. A Forgalmazónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást legfeljebb 15 napon belül elvégezze. Amennyiben a termék első javítása alkalmával a javító szolgálat megállapítja, hogy a termék nem javítható, a termék kicserélését vagy a vételár visszafizetését 8 napon belül teljesíteni kell.

(9) Ha a jótállás időtartama alatt a termék három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik – a fogyasztó eltérő rendelkezése (árleszállítás, kijavítás, kijavíttatás) hiányában – a Forgalmazó köteles a terméket 8 napon belül kicserélni. Ha a termék kicserélésére nincs lehetőség, a vállalkozás köteles a fogyasztó által bemutatott, a termék ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton (számla vagy nyugta) feltüntetett vételárat 8 napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni.

(10) Amennyiben a kijavításra átvett termék javítását a kötelezett nem tudja 15 napon belül elvégezni, legkésőbb a 15. napon köteles értesíteni a fogyasztót a kijavítás várható elkészültének idejéről. Amennyiben az ily módon meghosszabbított határidő meghaladja a 30 napot, a 30. napot követő 8 napon belül köteles a forgalmazó a terméket kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a vállalkozás köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán – feltüntetett vételárat a harmincnapos kijavítási határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül a fogyasztó részére visszatéríteni. A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre.

(11) A rögzített bekötésű, illetve a 10 kg-nál súlyosabb, vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogyasztási cikket az üzemeltetés helyén kell megjavítani.

(12) A fogyasztó a hiba felfedezése után a legrövidebb időn belül köteles kifogását a forgalmazóval közölni. Kellő időben közöltnek kell tekinteni a hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt kifogást. A közlés késedelméből eredő kárért a fogyasztó a felelős.

(13) Nem számít bele a jótállási időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a fogyasztó a terméket nem tudja rendeltetésszerűen használni. A jótállási idő a termék kicserélése, kijavítása esetén újból elkezdődik. A jótállás a fogyasztó jogszabályból eredő — így különösen a kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési — jogait nem érinti.

(14) A jótállásra kötelezett a jótállás ideje alatt a felelősség alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. A kötelezett a fogyasztó kifogásáról jegyzőkönyvet köteles felvenni, ennek másolatát a fogyasztónak át kell adni. Ha a kötelezett a fogyasztó igényének teljesíthetőségéről annak bejelentésekor nem tud nyilatkozni, álláspontjáról legkésőbb 5 munkanapon belül köteles értesíteni a Fogyasztót.

(15) Amennyiben a Fogyasztónak a jótállással kapcsolatos minőségi kifogását kötelezett nem a fogyasztó igényének megfelelően rendezi, a Fogyasztó jogosult a lakóhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák által működtetett békéltető testület eljárását is kezdeményezni.

(16) A Forgalmazó a termék eladásakor köteles a jótállási jegyen a készülék termék és gyártási számát egyeztetni, azt – a vásárlás napjának feltüntetése mellett – hitelesíteni, és a fogyasztónak átadni.

(17) Elutasítható a jótállási igény az alábbi okokra visszavezethető hibák és azok elhárítása:

(a) nem rendeltetésszerű használat; vagy a terméknek nem a használati útmutatóban foglalt utasításoknak megfelelő kezelése vagy működtetése esetén, ideértve – de nem kizárólag – a helytelen tárolást, leejtést, elemi kárt, erőszakos külső behatás okozta rongálást (törés, villámcsapás, áramingadozás stb.), egyéb a vásárlás után keletkezett okból bekövetkezett meghibásodást; (b) szakszerűtlen karbantartás vagy változtatás. A termékek rendszeres tisztítása, karbantartása a fogyasztó feladata. Amennyiben a termék a kifogás benyújtásakor szennyezett, koszos és ápolatlan, fennáll a veszélye annak, hogy a termékkel kapcsolatos minőségi kifogást a forgalmazó a nem rendeltetésszerű használatra hivatkozva elutasítsa, ha a hibát az ápolás, karbantartás hiánya okozta;  (c) nem a gyártó által szolgáltatott vagy jóváhagyott szoftver, adathordozó, alkatrész, tartozék használata, és ennek következtében fellépő meghibásodás; (d) akkumulátorok egyes hibái, mint: nedvesség, ráöntött élelmiszer következtében jelentkező hiba, nem a gyártó által jóváhagyott (és így meghibásodást okozó) töltővel történő töltés, külső mechanikai hatás alapján rongálódott. A készülékekhez használt akkumulátorok készenléti ideje és teljes élettartama jelentősen függ használat körülményeitől. Optimális teljesítményt legfeljebb az első 200 töltésig várhatunk, utána ez a szint az idő előrehaladtával fokozatosan csökkeni fog, ami nem feltétlenül jelent minőségi hibát.    

Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok a kellékszavatossági és a termékszavatossági jogosultságoktól függetlenül megilletik.

A megrendelt termékekkel kapcsolatos kifogásokat a Vásárló/Fogyasztó az alábbi elérhetőségeken jelentheti be.

• Mobiltelefon +36 30 444 3381

• E-mail cím: info@simpleselect.hu

9. A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról szóló tájékoztató

A. Kellékszavatosság

A SIMPLE SELECT KFT. hibás teljesítése esetén vele szemben a Fogyasztó kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Ptk. szabályai szerint. Ez alapján minden új termékekre 2 év kellékszavatosság vonatkozik fogyasztói szerződés esetén. A fogyasztói szerződés akkor jön létre, amikor webshopunkban/üzletünkben természetes személy terméket vásárol.

A kellékszavatosság 2 évének első évében az esetleges hibák esetén a Vállalkozás vagy a fogyasztó igényének megfelelően intézi a termékkel kapcsolatos minőségi kifogást, vagy lehetősége van arra, hogy bebizonyítsa: a termék annak nem rendeltetésszerű használata miatt hibásodott meg, esetleg természetes kopás következménye, de mindenképpen mentes gyártási hibáktól.

Ha a termék vásárlását követő 1 év után észlelik a meghibásodást a bizonyítási kényszer már a fogyasztót terheli, azaz vita esetén (vagyis ha a két fél nem tud megegyezni, hogy a hiba oka gyártási eredetű-e, vagy pedig nem) neki kell bizonyítania a hiba eredetét.

Minőségi kifogás esetén a Fogyasztó választása szerint a termék kijavítását vagy kicserélését kérheti, azonban ha az igény teljesítése lehetetlen, vagy a vállalkozás számára – a másik igény teljesítésével összehasonlítva – aránytalan többletköltséget okozna, akkor az eset összes körülményét a Ptk. alapján mérlegelve a vállalkozás a csereigény helyett választhatja a javítást. Ha a SIMPLE SELECT KFT vállalta a javítást és annak teljesítése a 15. napot meghaladja, írásban tájékoztatjuk a fogyasztókat a javítás várható idejéről. Amennyiben a vállalkozás a kijavítást, illetve a kicserélést nem vállalta, vagy a Fogyasztó igényének nem tud megfelelő határidőben eleget tenni, illetve a jogosultnak a kijavításhoz/kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt úgy a Fogyasztó – választása szerint – arányos árleszállítást kérhet, vagy elállhat a szerződéstől, tehát visszakérheti a termék vételárát.

Fogyasztó a választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban a Fogyasztó viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Vállalkozás adott okot.

A Fogyasztó köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. A szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl a Fogyasztó a kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.

Fogyasztó a szavatossági igényét minden olyan dokumentummal érvényesítheti, mellyel a szerződéskötés tényét tudja bizonyítani (blokk, számla, nyugta stb.) A jogszabály alapján a szerződéskötés bizonyítása a fogyasztó kötelezettsége.

A kellékszavatossági igényt a kötelezett elutasíthatja, amennyiben az alábbiak közül bármely eset bizonyítható:

• A termék hibája nem rendeltetésszerű használat miatt jelentkezett;

• helytelen kezelés és tárolásból eredő hiba sérülés, erőszakos külső behatás (fizikai, kémiai stb.) okozta hiba esetén

• A terméket szakszerűtlenül helyezték üzembe;

• A termék hibáját túlfeszültség, hálózati hiba, elemi kár okozta.

• A kellékszavatossági idő (2 év) lejártával

B. Termékszavatosság

A fogyasztónak a kellékszavatossági jog mellett lehetősége van minőségi kifogással érintett termékével a termék gyártójához fordulni. Ezt a jogát úgy gyakorolhatja, ha ezzel párhuzamosan a Vállalkozásnál kellékszavatossági igényt nem érvényesített.

Gyakran előforduló kérdések a termékszavatosság körében:

Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?

Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – az A. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?

Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

Milyen esetben minősül a termék hibásnak?

A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.

A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?

A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy

– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy

– a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.

Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.